Leírás
144. nap – 16:48 (Csütörtök)
Öt óra múlt. A diákok nagy része már elhagyta a gimnáziumot, így csak ketten
ücsörögtünk a tanári előtt: egy hosszú, szőke hajú lány fészkelődött az egyik
fotel takarásában, míg jómagam az egyik lépcsőfokon ücsörögtem.
A tanári ajtaja lassan kinyílt, és egy középkorú, elegánsan felöltözött hölgy
lépett ki rajta. Szó nélkül végigsétált előttünk a folyosón, majd elhelyezkedett
az egyik fotelben, velünk szemben. Hosszasan végigmért magában, majd szóra
nyitotta a száját.
– Miért van az, hogy magukkal mindig csak a baj van? – kérdezte észrevétlen
iróniával a hangjában. – Mi játszódik le magukban? Olyan jó képességeik
lennének…
Megemelem a fejem, hogy egy pillantást vessek a lányra, de ő továbbra is
magába roskadva ül.
– Mit csináljak magukkal? – tárja szét a karját végül a tanárnő.
– Kérem… csak hadd mehessünk haza… – lehelte alig hallhatóan a lány.
– Rendben – vonta meg a vállát. – Elmehetnek. De csak, ha felelnek.
Mindenki tudja, hogy ott jártak – nyilván a fesztiválra céloz.
– Honnan szereztek tudomást róla? Ki vette rá magukat? Hányan voltak ott?
Mit műveltek magukkal?! – kezd átcsapni hisztérikusba.
– Ott voltunk – álltam fel végül. – Legyen elég ennyi.
– Várjanak! A viselkedés, amit mutatnak, komoly mentális problémákra utal!
Hangja némán csengett az üres folyosókon. A kezem ökölbe szorult, ahogy a
tekintetem a karomra tévedt. A csuklószorító láttán eszembe jutnak a nyáron
szerzett emlékeim; és egy idézet a kedvenc zenekarom, Another Hell
dobosának szájából.
Vettem egy mély levegőt, majd visszafordultam.
-Krisztián… – kezdi szigorúan, de félbeszakítom.
– Tanárnő! Tetszik tudni, „A legnagyobb slágereket az élet írja, a művész
játssza, a buta is fújja, és csak a bolond kritizálja.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.